- Részletek
A portrésorozat ismert személyiségeket vagy a hallgatók előtt eddig még ismeretlen embereket mutat be.Bablena Ferenc agrármérnök, közgazdász
Igazi Nógrád megyei lokálpatrióta, Szécsényben született. Az egyetemet Gödöllőn végezte azt tervezve, hogy szűkebb hazájában dolgozik majd, szakdolgozatában a mezőgazdaság fejlesztés irányairól írt a Nógrád megyei körülményekhez igazítva. A rendszerváltás előtt közgazdasági egyetemet is elvégezte, és a rendszerváltás idején vállalt közéleti szerepet, részt vett a KDNP megyei szervezetének megalapításában, dolgozott a salgótarjáni közgyűlésben, ma is alelnöke a megyei közgyűlésnek. Ahogy fogalmaz: "minden földutat ismerek a megyében", ma elsősorban az ország leghátrányosabb megyéjének felzárkóztatásán dolgozik.
Riporter: Náray Balázs
Szerkesztő: ifj. Tóth György
- Részletek
Nógrád Megye Önkormányzata, Balassagyarmat Város Önkormányzata és
l’AIG (Associazione Italiana Alberghi per la Gioventù) / Az Ifjúsági Szállodák Olaszországi Egyesülete/
között
Az Associazione Italiana Alberghi per la Gioventù a továbbiakban AIG egy erkölcsi és segítő, jövedelmező tevékenységtől mentes szervezet, amely 1945-ben jött létre azzal a céllal, hogy előmozdítsa a fiatalok kulturális turizmusát a szálláshelyek alapításán és működtetésén keresztül; tagja és Olaszország felé az egyetlen képviselője az Ifjúsági Szállodák Nemzetközi Föderációjának (HI – Hostelling International), ami a legnagyobb, fiatalok fogadásáért felelős világszervezet, mely az UNESCO-nál konzultációs státussal bír.
Tekintve, hogy az AIG, intézményes célja a fiatalok turizmusának előmozdítása az Ifjúsági Szállodák létrehozásával és működtetésével, minden más aktualizálás, mely ezzel a céllal egybeesik, így erkölcsileg, kulturálisan és fizikailag javítja a fiatalok turizmusát, a turizmus gyakorlatán keresztül, pótolhatatlan eszköznek tekintendő a fiatalok társadalmi megbecsülésének előmozdítása és kölcsönös elismerése érdekében, tehát a béke és a testvéri szolidaritás egyetemes érzéseinek megszilárdítása céljából.
- Részletek
„Orbán Viktor látogatása után – a projektek megvalósítása előtt.”
Aktív szerepet kíván vállalni a megye, a megyei jogú város Salgótarján és a határon túli területek magyar lakosságának felzárkóztatásában a Testnevelési Egyetem – mondta el a TF rektora, Mocsai Lajos, miután március 22-én látogatást tett Salgótarjánban dr. Krizbay-Hangel Katalinnal, a Testnevelési Egyetem közkapcsolati igazgatójával és Györfi Jánossal, a TF stratégiai főtanácsadójával.
A városban folytatott megbeszélések kimondottan jó hangulatban zajlottak az előző napi miniszterelnöki látogatást követően. A Nógrád Megye Önkormányzat közgyűlésének elnökével, Skuczi Nándorral, Becsó Zsolt országgyűlési képviselővel, Salgótarján polgármesterével és alpolgármesterével, Fekete Zsolttal és Dániel Zoltánnal töltött nap, a város és a környék sport- és szabadidős létesítményeinek megtekintése számos olyan gondolat megfogalmazását eredményezte, amely hosszabb távon segíthet a város sport- és rekreációs életének, szakemberképzésének fellendítésében.
Mindemellett egy ilyen együttműködés – ahogyan Mocsai Lajos fogalmazott – előrelépést hozhat a hátrányos helyzetű fiatalok sporton keresztüli felzárkóztatásában, nevelésében is. A rektor úr bevezetőjében külön ismertette az egyetem küldetését, amely a testnevelést van hivatva a nemzet egészségének szolgálatába állítani.
A cél adva van, és abban a résztvevők is egyetértettek, hogy most több, egymásra épülő vagy összefüggésben lévő, szakmailag átgondolt, alátámasztott elképzelés kidolgozására van szükség ahhoz, hogy Salgótarján, a határon túl élő magyarok és a megye hatékony segítséget kapjon.
A megfogalmazódó tervek szerint az Óbudai Egyetemmel karöltve valósulhatna meg egy kampuszfejlesztés, amelyhez az önkormányzat létesítmény terén is segítséget nyújthatna, míg a Nemzeti Kézilabda Akadémiával együttműködve a kézilabdasporton keresztül jöhetne létre egy új esélyegyenlőségi és felzárkóztatási mintaprogramokat kidolgozó együttműködés. A Testnevelési Egyetem döntően a sportképzés, sportszakember-képzés és továbbképzés területén tud hatékony segítséget nyújtani. Ugyanakkor a sport mint nevelési eszközrendszer képes olyan modulként hatást kifejteni, amely pozitív folyamatokat katalizál az életminőség, a foglalkoztatottság, a közösségi együttműködés és a lokális identitásfejlődés terén. Mindez karöltve Salgótarján városának csodálatos természeti adottságával, a határ közelségével olyan folyamatot indíthat el, amely a Testnevelési Egyetem és a magyar sport számára példaértékű együttműködést alakíthat ki a későbbiekben.
A tárgyalást helyszíni bejárás követte a Modern Városok Program keretében megvalósuló Tóstrand fejlesztési területen, amely teret, helyszínt biztosíthat a sportcélú együttműködésnek. A résztvevők elismerően nyilatkoztak a terület adottságairól sportszakmai és rekreációs szempontokból.
Az együttműködés további előkészítését a kijelölt szakmai munkacsoportok végzik.
szöveg: http://tf.hu
- Részletek
|
Modern városok - Orbán: győztes várossá kell tenni Salgótarjánt Salgótarján, 2017. március 21., kedd (MTI) - Olyan fejlődési pályát kell felrajzolni, amelynek révén vesztes városból győztes várossá tehetjük Salgótarjánt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Modern városok program salgótarjáni állomásán, Fekete Zsolt (MSZP) polgármesterrel tartott sajtótájékoztatóján. A kormányfő kiemelte: Salgótarján az utolsó olyan megyei jogú város, ahol még mindig erősen él az érzés, hogy az vesztes város, a rendszerváltozás vesztese. bdu \ bpt
|
- Részletek
Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlés elnökének ünnepi megemlélező beszéde
Tisztelt Országgyűlési Képviselő Úr, Polgármester Úr,
Megyei Közgyűlés, Kormánymegbízott Úr,
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Házigazdáink és Vendégek!
Tisztelt Ünnepi Gyülekezet,
Nagyra Becsült Nemzettársaim!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Nógrád Megyei Önkormányzat nevében mindannyiunkat.
Körbe nézve e tájon, sétálva egyet a faluban, az embernek nem lehet más érzése, minthogy itthon vagyunk.
E helyszínnél talán még a település fölé tornyosuló Nagykő 520 méteres bérce lehetne méltóbb helyszín az ünnepi gyülekezésre.
A Nagykő bazaltkúpja ahonnan az általunk annyira szeretett palóc-világ nagy része belátható,
a Cserhát-, a Mátra-, és a Bükk-vidéke.
Nem lehetett az sem véletlen, hogy Mikszáth Kálmán szerint ez a kedves hegyi falu lehetne éppen „Görbe-ország” középpontja is. Középpont, és nem peremvidék, mint ahogyan azt ma többen hangoztatják.
Olyannyira középpont, hogy innen tiszta időben még a palóc-világon túli világok is megpillanthatóak, így az Alacsony-, és Magas-Tátra.
És középpont azért is, mert sohasem lehet peremvidék az, ahol a magyar szabadság szeretete, és az érte küzdött hősök tisztelete össze tudja hívni az embereket.
Lehet, hogy kisebb ez a falu, és szegényebb ez az ország annál, mint amilyent szeretnél magadnak, s lehet nehezebb sorsú a nemzet, amelyhez tartozol, de ne feledd: nem a nemzet, vagy az ország teszi naggyá az embert, hanem az ember, az emberek tehetik naggyá az országot, a nemzetet.
Egy nemzet igazi gazdagsága elsősorban nem is anyagi, sokkal inkább lelki és szellemi természetű, és a nemzetet alkotók kultúrájában, nyelvében, hagyományaiban rejlik. S, ezekben kisebb lélekszámú nép is lehet első, és akkor már nagy nemzet.
Kedves Ünneplők!
Nem biztos, hogy a fenti gondolatmenet így futott át 1848. március 15-én reggel Hamary Dániel, Sebő Antal, Bulyovszky Gyula vagy Gaál Ernő agyán. De az bizonyos, hogy ők négyen illetve Jókaival és Petőfivel kiegészülve, hatan voltak azok akik fázósan a köpönyegeiket jól összehúzva vágtak neki az esőtől szürke pesti utcáknak. És bizony magyarázatra vár az a csoda is, hogy egy esős, hűvös reggelen, ’48. március idusán hogyan sereglet össze pillanatok alatt sokezres tömeg a hat legény nyomában.
Azután meg miként tudtunk a kor két világhatalmával dacolva egy új Magyarországot teremteni?
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az is megérne egy kis utánajárást, hogy mi, mai magyarok hogyan ejthettük ki az emlékezet rostáján Hamary, Sebő, Bulyovszky vagy Gaál nevét.)
Nos, mint valamennyien tudjuk ’48. március 15-e nem volt előzmény nélküli. De, azt hiszem, hibát követnénk el,
ha az előzményeket csak ’48 tavaszának párizsi és bécsi eseményeiben keresnénk. Ha a mi márciusunknak is csak annyi oka lehetett volna,
mint az Európa több városában is viharos gyorsasággal fellobbant,
és még gyorsabban kialudt felkeléseknek, akkor a mi harcunk ideje is csak napokban lett volna mérhető,
másfél év helyett. Hazánkban a nemzetállammá válás igénye és folyamata egybe esett a magyar függetlenség visszaszerzésének akarásával. A török időkben Balassi Bálint, ez a jószerével nógrádi ember írta le tán először az alábbiakat:
„Óh én édes hazám,
te jó Magyarország,
ki kereszténységnek viseled paizsát”.
Majd a két pogány közt sínylődve Zrínyi kiáltotta világgá, „Ne bántsd a magyart!”
Bocskai István, majd rá száz évre II. Rákóczi Ferenc a „Patria”-ra, azaz a Hazára hivatkozva bontott zászlót.
A reformáció prédikátorai és vitézi költészete már magukban hordozták az egyetemes magyar nemzet fogalmát.
Hát, ezek a tények azok, amiket én előzményeknek nevezek. S, ezek az előzmények azok, amelyek megmagyarázhatják 1848. március15-ének szükségszerű gyönyörűségét, s az azt követő szabadságküzdelem dicsőségét.
Feltehetnénk a kérdést: ha ez a küzdelmünk is elbukott, hát érdemes rá ennyire emlékezni? A válaszom rövid, attól függ, kinek. Aki telephelynek, átmeneti szállásnak, piaci célpontnak, wellness-élménynek fogja fel Magyarországot, annak nem. Remélem, ők vannak kevesen. Aki otthonának érzi a Kárpát-medence bármely szegletét is, aki hazaként tekint az örök Magyarországra, aki anyanyelvként éli és használja a magyart, aki tud áldozatot hozni, terhet vállalni a másikért, a családjáért, a falujáért, közös jövőnkért, akinek hevesebben ver a szíve, ha a spotpálya mellett legmagasabbra a magyar zászló kúszik, miközben győztesünk a himnuszt énekli, akinek nem jólétbe kiüresedett szavak a haza, a nemzet, a hit, az igazság, annak igen.
S, hogy egyáltalán elbukott-e március 15-ei pesti forradalommal indult szabadságküzdelmünk a ’49-es világosi fegyverletétellel, vagy az Aradi Vértanúk kivégzésével. Ez is lehet kérdés.
Katonailag vereséget szenvedtünk.
Ám a szabadságharc bukása után már nem lett többé az a jobbágy Magyarország, ami előtte volt.
Mutatott ’48-’49 olyan példát összefogásból, nemzeti egységből, hősiességből, hogy a civilizált világban, a jóérzésű-, és szabadságszerető emberek szemében hosszú időre etalonná vált.
Más népekben is követőkre talált. Nekünk magyaroknak megmutatta legszebb arcunkat. Azt, amelyiket 1956 októberében újra megcsodálhatott a nagyvilág. Függetlenség nemzeti egységben.
Ha néha csak napokra is, mint ’56-ban, ha máskor csak másfél évre is, mint ’48’-49-ben, de ez a győztes recept. És ebből nem engedünk. Most sem. Mert bizony sikereink kulcsát, a nemzeti egységet most is veszélyeztetik. S, ahogy már ez lenni szokott, egyszerre teszik ezt bentről és kintről. Mégpedig azok a körök, akik abban érdekeltek, hogy hazánk ne legyen sikeres, nemzetünk ne legyen egységes.
Vannak erők az országon belül, akiknek semmi sem drága, ha kárt tudnak okozni, ha széthúzást tudnak gerjeszteni, ha gátolni tudják az ország, a nemzet emelkedését.
Ők azok, akik megakadályozták a magyarországi világkiállítást, most pedig ugyancsak ők vették el tőlünk az emberiség legnagyobb játékának, az olimpiának rendezési lehetőségét. Mert ahhoz bizony, mint minden nemzeti sikerhez, nemzeti összefogás szükségeltetik. Mint látjuk velük ez lehetetlen.
De azok is ők, akik rosszindulatból, hazugságokból és fél igazságokból keményre gyúrt muníciót szállítanak időről-időre, a még mindig a beteges politikai korrektség hamis bűvöletében élő Brüsszelnek. Pedig hát, kapunk onnét elég támadást az ő közbenjárásuk nélkül is. Azoktól a bürokratáktól, akik még mindég nem hajlandók tudomásul venni, hogy szűkebb és tágabb környezetünk alapjaiban változott meg.
Ebben az új helyzetben már nem lehet az unalomig ismert frázisokkal válaszolni. Konkrét helyzetre, konkrét választ kell adni. Ahogyan ezt hazánk teszi. Az országot és vele Európát és mindkettő alapját a keresztény kultúrát védeni kell! Európával vagy nélküle.
Mi nem feledjük múltunkat, ezeréves küzdelmünket, hitünkért, hazánkért, függetlenségünkért.
Tudjuk, hogy most kell cselekednünk, hogy megvédjük szeretteinket, kultúránkat, lakókörnyezetünket. Felelősséggel tartozunk a következő generációkért! Hisz nem akarhatjuk, hogy gyermekeink rosszabbul éljenek, mint szüleik. Nem akarhatjuk, hogy egy multikulturális katyvaszban, hitüket, identitásukat veszítve feloldódjanak.
Folytatjuk tehát szabadságküzdelmünket, miközben megbecsüljük az ebben előttünk járókat.
Jól példázza ezt a megbecsülést a Nemzeti Hitvallásunk. Érdemes idézni az elejét.
„Mi a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:
Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
Büszkék vagyunk országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre…..”
Eddig az idézet.
Azért, hogy őseink harcainak, s a mi mai munkánknak értelme legyen, meg kell fogalmaznunk a legfontosabb nemzetstratégiai alapelvet. S ez maga az élet, a család, a legkevesebb 3-4 gyermek, a minél több gyermek.
Mert a természeti-biológiai törvények minden másnál előbbre valók. Amelyik nemzet szaporodik, az megmarad. Illetve, csak az marad meg. Túlél minden megpróbáltatást, sőt megerősödve kerül ki azokból.
Szemlélve a bárnai demográfiai statisztikát, örömmel látom, hogy a közelmúltbeli erős visszaesés után a település lélekszáma újra emelkedik. Isten éltesse mindnyájukat.
Tisztelt Ünneplők!
Végezetül engedjék meg, hogy visszazökkenve 1848. március 15-ike szent napjához a szemtanú hitelességével, Jókai Mór leírásával, villantsak fel egy ritkán citált pillanatot, annak a legendás napnak az esti óráiból:
Ott kapcsolódunk bele Jókai visszaemlékezésébe, ahol a forradalom már győzött. Túl vagyunk a Nemzeti Dal és a 12. pont kinyomtatásán, vagyis a szabad sajtó első termékein. A városházára sereglő sokaság, Rottenbiller polgármester elnöklete alatt megválasztotta a felügyelő bizottságot.
A márciusi ifjak – húszezer fős önkéntes kísérettel – már megjárták Budán a helytartó tanácsot, kiszabadították Táncsicsot.
Esteledet.
„A nagy napot fényesen kellett bevégezni.”
És innen Jókai tudósítását idézem:
„A várost estére kivilágították s a színházban ingyen előadást tartottak;
a Bánk bán rögtön kitűzve.
De az egyszer extázisba hozott közönségnek nem volt már türelme Petúr bánt végig hallgatni.
Neki a „Talpra magyar” kellett.
Mit lehetett tenni.
II. Endre fényes udvarának Bánk bánostól, királynéstól félre kellett állni, míg Egressy Gábor egyszerű atillában, karddal az oldalán a színpad közepére lépett s hatalmas előadásával elszavalta Petőfi lelkesítő költeményét.
Ez jó volt, de mind kevés volt.
Ekkor az egész játszó személyzet elénekelte a Szózatot.
Ennek is vége lett.
Mit adjunk még?
A zenekar rázendítette a Rákóczi- rohanót.
Ez gyújtott, de nem oltott.
Pedig most már erre lett volna szükség. A felhevült közönség szomjas volt a diadalmámortól……
Nekem egy ötletem támadt. Felrontottam a színfalak közé.
Megláttam Egressyt, mondám neki, hogy húzassa fel a függönyt a színpadról akarok beszélni a közönséggel.
Ekkor elém jött Gertrúd királyné. Valódi fejedelemasszonyi keggyel mosolygott rám,
üdvözölt és kezét nyújtá.
Az ő arcán nem volt ijedelem. Egy háromszínű kokárda volt a keblére tűzve. Azt ő kéretlenül levette onnan és mellemre tűzte, erre felhúzták a függönyt.
Amint a néptömeg meglátta az én ázott, sáros alakomat elkezdett ujjongani.
Mikor aztán szóhoz jutottam, ilyenforma szónoklati remeket hangoztattam:
polgártársaim, Táncsics barátunk – akit a hallgatóság korábban követelt – nincs itt. Otthon van családja körében.
Engedjétek a szegény vak embernek a viszontlátás örömét élvezni.
Csak ekkor vettem észre, hogy de furcsát találtam mondani: vak ember és viszontlátás. Ha közönség elkezd nevetni holt ember vagyok.
Az a háromszínű szalagcsillag kisegített.
- Látjátok ezt a háromszínű bokrétát itt a mellemen?
Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa, ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldos hadától.
E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség testvériség.
Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol!
Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda,
a nemzeti kaszinó urainak hajtókájától kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegbe járt, az a kalapjára tűzte.
Én a győzelem mámorával siettem e jelenet után Laborfalvy Rózához kezet szorítani.Ez volt a mi kézfogónk, eljegyzésünk pillanata.”
Jókai Mór idézetét bezárva kívánok Önöknek további emelkedett, tartalmas ünneplést, és a fiataloknak pedig hasonlóan emlékezetes kézfogót.
Isten áldja Nógrád Megyét!
Isten áldja Magyarországot!
- Részletek
"Mindent megtettünk amit kívánt a becsület"
Koszorúzási megemlékezés Somoskeőy István honvédszázados sírjánál, Somoskő
- Részletek
2017. március 15-e alkalmából állami kitüntetések átadására került sor
Nemzeti ünnepeink alkalmat adnak a meghitt megemlékezésre, a múltba tekintésre, de egyben alkalmat adnak a jelen büszke eseményeinek is.
A múlt nagy alakjai mellett, ekkor kifejezhetjük elismerésünket, nagyrabecsülésünket napjaink példaképeinek is. Ők azok, akikre feltétel nélküli tisztelettel tekintünk, akikre büszkék vagyunk.
2017. március 15-e alkalmából – a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke kezdeményezése alapján – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést adományozott Dr. Simonyi Sándor részére.
A jelentős találmányokkal rendelkező, pilinyi születésű Dr. Simonyi Sándor a szülőfalujában végezte el az általános iskolát, majd a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari Technikumban érettségizett, és a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, 1976-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet.
Az elismert szakember már egyetemi hallgatóként bekapcsolódott az intézet gépelemek tanszékén folyó kutatási munkálatokba, ahol az elektromágneses terek speciális ipari alkalmazásával foglalkozott. A diploma után két évvel, az addigi kutatásait egyetemi doktori disszertációban foglalta össze, amelyet ,,summa cum laude” minősítéssel védett meg, és kutatómunkájának eredménye a mérnökképzés tananyagává vált. Dr. Simonyi Sándor az egyetem gépelemek tanszékén műszaki tanácsadóként folytatta kutató-fejlesztő munkáját, és ekkor jelentette be első találmányát: járműelektronikai rendszerek elméleti alapjait dolgozta ki, majd a hajtáslánc-irányítási rendszer fejlesztését végezte és irányította. Az automata és automatizált sebességváltó-vezérlőrendszerének fejlesztése során 1986-90 között munkatársaival 24 szabadalmi bejelentést dolgozott ki.
Munkahelyei a következők voltak: 1976-1985 között a salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban célgépszerkesztő, minőségellenőrzési főosztályvezető-helyettes, gyáregység vezető, műszaki főosztályvezető beosztásokban dolgozott. 1985-1992 között a Csepel Autógyár elektronikai részlegének vezetője. Kiemelt feladata volt a hajtásvezérlési rendszerek fejlesztése, annak irányítása, különös tekintettel a hidromechanikus automata sebességváltó, illetve mechanikus hajtáslánc vezérlés fejlesztésére. Fejlesztési eredményeit számos szakmai konferencián előadta és szakmai lapokban is publikált.
A sikeres kutatómérnök 1993-ban Trigon Electronica néven saját társaságot alapított, amelyet ma is ügyvezető igazgatóként irányít. A Trigon járműelektronikai, mechatronikai járműautomatikai rendszerek fejlesztésével gyártásával és műszaki kutatás-fejlesztéssel foglalkozik. A cég termékei teherautók, kamionok, autóbuszok, vasúti motorkocsik és mozdonyok, különféle speciális harcjárművek fontos komponensei.
Dr. Simonyi Sándor 2006-ban alapította második cégét, amely a Miskolci Egyetem első spin off vállalata, s a vállalati és egyetemi tudás ipari hasznosítása, a kutatás-fejlesztéshez szükséges szellemi erő biztosítása mellett a Miskolci és Budapesti Műszaki Egyetem intézményeiből kikerülő főként nógrádi kötődésű mérnököket is felkarolja.
A Trigon társaság 2002-ben a Palócország kiállítás nagydíját, 2003-ban a MEH és a Magyar Menedzser Szövetség innovációs különdíját kapta meg, Nógrád megye vállalkozása lett 2011-ben (Erste Bank díja), valamint a Magyar Járműipari Felsőoktatási és Kutatási Együttműködés tagvállalata.
A cégvezetője 2003-ban az Év vállalkozója címet, 2004-ben a Nógrád Megye Gazdaságáért díjat, 2007-ben Salgótarján Önkormányzatának Pro Urbe-díját vehette át. 2016-ban a felsőoktatásban és tudományszervezésben végzett kiemelkedő munkájáért Szent-Györgyi Albert-díjat kapott. 2016. március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Gazdaságért Díjat adományozott részére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ugyanezen év decemberében a nemzetközi téren is elismert tudományos kutatásáért Gábor Dénes Díjat vehetett át.
Dr. Simonyi Sándor jelenleg a Magyar Innovációs Szövetség országos választmányának tagja. 2007-ben megkapta a Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki Kar Emlékérmét. 2008-ban megyei Príma-díjat felemelő érzéssel vette át, és egy szép álomhoz hasonlította elismerését, s köszönetet mondott támogatóinak.
2010 szeptemberétől a Miskolci Egyetem gépjárműtechnika, technikatörténet témakörben felkért előadója. 2011-től címzetes egyetemi docense, 2012-től a Magyar Mérnökakadémia tagja, 2014. márciusától a Magyar Gépjárműipari Innovációs konzorcium vezetői tisztét tölti be.
Minden autóbusz-szakértői tanácskozáson elhangzott előadás anyaga megjelent a „Járművek” című folyóiratban, a KTE konferencia anyaga a „Vasútgépészet” című szaklapban. Életéről, munkásságáról 2013-ban a BME EJJT gondozásában könyv jelent meg.
2014-ben szülőfalujának díszpolgárává választották. 2015-ben megkapta a Terplán Zénó díjat ( Terplán Family Fondation – USA), valamint 2016. februárjától a Miskolci Egyetem Konzisztóriumának tagja.
Publikációk, szakmai előadások:
- Mágnesporos tengelykapcsolók (NME Gépelemek Tanszékének közleményei 1975.)
- Mágnesporos tengelykapcsolók üzemtani vonatkozásai (NME Gépelemek Tanszékének közleményei 1976.)
- Gépjárművek elektronikus rendszere (Autóbusz-szakértői tanácskozás)
- GMP3 típusú hidromechanikus automata sebességváltó vezérlési rendszere (Autóbusz-szakértői tanácskozás)
- Mechanikus sebességváltók automatizálási lehetőségei és a Csepel Autógyár eredményei (Autóbusz-szakértői tanácskozás)
- CAN rendszerek alkalmazása a korszerű gépjárműtechnikában (Autóbusz-szakértői tanácskozás)
- TRIGON hajtásvezérlő rendszer alkalmazása vasúti motorkocsikban (KTE konferencia 1999. szeptember 14-16.)
- Korszerű gépjármű-energetikai rendszerek (ismeretterjesztő kiadvány) 2012.
- Elektromos hajtású gépjárművek fejlesztésének és üzemeltetésének legfontosabb alapvetései, különös tekintettel a tömegközlekedés vonatkozásaira (a Jövő Járműve 2012.)
Legfontosabb szakmai projektek:
- Új hatáslánc vezérlés kifejlesztése
- Mechatronikus távkapcsoló berendezés kifejlesztése gépjárművekhez
- Mechatronikus sebességváltót működtető félautomata rendszerek kifejlesztése, kapcsolódó mérőrendszer megtervezése és legyártása
- Univerzális Fegyver Platform vezérlő rendszerének megtervezése és „kialakítása”
- Pneumo-elektronikus szerva-rendszer kifejlesztése, legyártása mechanikus sebességváltókhoz, haszongépjárművek részére
- Tengelykapcsoló-aktuátor mérőpad tervezése és legyártása
- Preventív és reaktív haszongépjármű-biztonsági rendszerek technológiai innovációja, Mechatronikus kuplungműködtető rendszer kutatás-fejlesztése és adaptálása a kínai Golden Dragon buszgyár termékeihez
- A KNORR BREMSE részére 10 laboratóriumi tesztpad megtervezése és legyártása, a TRIGON részére 7 db tesztkészülék megtervezése és legyártása
- Személygépkocsi mechnaikus sebességváltójának automatizálása (kínai K+F megbízás)
- Személygépkocsi elektromos hajtásláncának megtervezése és legyártása (kínai fejlesztési feladat)
Dr. Simonyi Sándornak a kitüntetéshez szívből gratulálunk! Köszönjük eddigi áldozatos munkát, mintát adó kitartását és elkötelezettségét!
Skuczi Nándor
Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
- Részletek
Az aranyérmet veretlenül elhódító társaság hárompontos előnnyel zárt megyénk leghosszabb téli küzdelemsorozatának élén.
Szombaton az utolsó fordulójához érkezett a még az előző esztendő novemberében elstartoló bátonyterenyei téli kispályás bajnokság soros idénye. A felsőház utolsó köre előtt biztossá vált, amennyiben a Big Team legalább egy pontot szerez a Bonito együttesével szemben, egészen biztosan aranyérmet ünnepelhet a nap végén.
Nem meglepő módon, végül hozta is szezonzáró fellépését az aranyéremig jutó csapat, mely társulat nem kis teljesítményt bemutatva, veretlenül ért révbe. A második helyet a Big Fish alakulata csípte meg, míg a dobogó legalsó fokán az Ultimate zárt, a vigaszági küzdelmeket pedig a Qrázsi fejezte be az első pozícióban.
Különdíjasok:
Legjobb játékos: Lipták Gábor (Big Team)
Legjobb kapus: Toldi Miklós (Big Fish)
Gólkirály: Bakos Bence (Ultimate)
Alsóház, 9. forduló:
Bello Breaking-Salgó Royal 12-9
Gól: Mátyás M. (6), Ökrös I. (3), Rump Z. (2), Palchuber N. ill. Új Á. (3), Kálmán K. (3), Új B., Ponyi V., Pünkösdi K.
Elements-Sport- és Szabadidő Központ 2-0
Gól: Szekula R., Langa A.
Qrázsi-Sport Café 2-1
Gól: Budai L. (2) ill. Baranyi L.
Colgate Total-Bárna 4-5
Gól: Tóth M. (2), Mátrai V., Alapi G. ill. Lehoczki L. (2), Pusoma D., Fekete V., Fekete K.
Gold Team-Fair Play 11-5
Lehoczki Á. (10), ifj. Csömör J. ill. Vályi F. (4), Gimesi T.
- Részletek
Téma: A hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásának lehetőségeiről és eszközeiről.
- KÉZILABDA NYÍLT NAP
- Új igazgató a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság élén
- A Logopédia Európai Napja – 2017
- Nógrád megye fel fog zárkózni
- Az új kódexek alkalmazására készülnek a bíróságok
- Ünnepi közgyűlés 2017.03.15 Bárna
- Salgótarjáni és mosonmagyaróvári diákok 1956-os vetélkedője az Országházban
- A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja 2017 Salgótarján
- XVII. MEDVES KUPA
- ALÁÍRTÁK A NÓGRÁD MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUMOT LÉTREHOZÓ MEGÁLLAPODÁST
Alkategóriák
Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.
Tel.: 06-32/522-520
Email:






