A fejezet címében feltett kérdésre adandó válasz leginkább a földrajz tankönyveket idézi, de hát ebben az esetben nem is igen lehet másként.
Nos tehát, Nógrád megye Magyarország északi részén helyezkedik el. Kelet felõl Borsod-Abaúj-Zemplén, délkelet felõl Heves, délnyugat, nyugat felõl Pest megye, északról pedig Szlovákia határolja. Megyeszékhelye és egyben legnagyobb lélekszámú települése Salgótarján, amelynek távolsága a fõvárostól mindössze 110 km, de a megye egyes, déli részei 30 km-nél is közelebb fekszenek Budapesthez. A maga 2544 km2-ével, az ország területének 2,7 %-ával Nógrád hazánk második legkisebb megyéje ugyan, és lakosainak száma sem éri el a 220 ezer fõt, ám egyedülállóvá teszik csodálatos természeti és táji adottságai.
Nógrád megye, vagy ahogyan az itteniek nagy szülöttük, Mikszáth Kálmán nyomán jogos öntudattal nevezik: "Palócország", jellemzõen hegyes-dombos vidék. Dombsági és középhegységi táj, melyet völgysíkok és medencék szabdalnak át meg át. Itt ölelkezik össze, nyújt kezet egymásnak a nyugat-nógrádi részen emelkedõ Börzsöny, a középsõ területeket uraló Cserhát, illetve keletrõl a Mátra. Önálló egységet alkot viszont az északon ég felé törõ Karancs-Medves hegység.
Az Északi-középhegység legnyugatibb része a Börzsöny, melynek a keleti vonulata tartozik Nógrádhoz. A hegység a távolról szemlélõdõ számára hirtelenül emelkedik ki a viszonylag alacsony környezetébõl. A miocénkori vulkáni mûködés építette fel, andezittakarója a nálánál idõsebb üledékes kõzetekre ömlött ki, amelyek a harmadkor folyamán a tengerbõl rakódtak le. Nevezetes vulkanikus képzõdménye a nógrádi várhegy. A hegység jellegzetes kiemelkedése még a megye területén a 622 m magas Kámor, illetve a Nógrád és Pest megye határán emelkedõ, 939 méter magas Csóványos. A börzsönyi peremhegység északi oldalán meredekebbek, déli irányban enyhébbek a lejtõk, látványos sziklaképzõdményekkel. Nógrád megye területén található a hegység talán legszebb völgye, a Lesvölgy. A hegység zártsága, lejtõinek már említett meredeksége okán ritka rajta a település, az emberek a hegység peremén, a völgyek kiszélesedésében telepedtek le.
Éppen ezért erre a területre különösen igaz, ami a megye egészére is elmondható, vagyis igazán változatos kínálatot nyújt a hobbi- és zöldturizmus kedvelõinek, de a vadászat szerelmesei sem térnek haza innen csalódottan.
A nógrádi táj igazi jellegét a Cserhát adja meg. Kevesen mernének vállalkozni arra, hogy pontosan meghatározzák, hol kezdõdik és hol ér véget. Csekély vigasz, hogy ebben az igazán felkészült szakemberek között is vita van. Azért tegyünk rá egy kísérletet: a viszonylag alacsony fekvésû dombos, hegyes, tágasabb medencéket is magába foglaló terület a megye közepén, a Börzsönytõl keletre, a Zagyváig terjed. Az Északi-középhegység legváltozatosabb része. A Cserhát esetében a hegység meghatározás kissé túlzásnak tûnik, mert az ötszáz méteres középhegységi szint fölé csupán néhány csúcs emelkedik. Nagy kiterjedésû részletei még a háromszáz méteres magasságot sem érik el, ennek köszönhetõen szinte átmenet nélkül illeszkedik a szomszédos Nógrádi- medencéhez és a Zagyva-völgyhöz. 
A Cserhát völgyekben és forrásokban gazdag. Jellemzõje a számtalan kis medence, melyekbe a kiváló adottságokat hasznosítva - romantikus megjelenésû községek települtek. Azokon túl megkapó sajátosságát adják a tájnak a vulkáni kúpokat, rövid gerinceket uraló egykori várak, erõsségek romos maradványai.
A megye területén talán sehol sem él olyan szoros egységben a jelen, s a múlt, mint éppen a festõi szépségû Cserhátban, amelyet már csak azért is érdemes bebarangolni, mert az imént vázolt természeti szépségei, valamint mûemlékei és történelmi nevezetességei révén országunk egyik kiemelkedõen érdekes tája, ahol azonban a pihenésre is kiváló lehetõség nyílik. Annál is inkább, mert bár a megye összes többi településéhez hasonlóan a Cserhátban fellelhetõ községek mindegyike elérhetõ közúton, a valóban nagy forgalmú utak és vasutak e terület természetes egységét nem törik meg. 
A Zagyva és a Tarna között emelkedõ Mátrának csupán az északnyugati területe tartozik Nógrád megyéhez, amit Nyugati- vagy Pásztói-Mátra néven is ismerünk. A Nyugati-Mátra legnagyobb magasságát a 805 méteres Muzsla kiemelt tönkjében éri el. Jellegzetes csúcsa még a hegység északnyugati szélén emelkedõ, a Magas-Mátrához tartozó 789 méter magas Ágasvár. Legszebb völgye talán a Kövecses-patakot levezetõ Hasznosi-völgy. Utóvulkáni mûködés eredményeként szénsavas források keletkeztek néhány helyen, mint például Taron és Kisterenyén.
Ha elmondható már pedig elmondható -, hogy Nógrád megye felszíne változatos, akkor ehhez a változatossághoz a Nyugati-Mátra erõsen hozzájárul. Függetlenül attól, hogy magának a Mátra hegységnek mint említettük - csak egy kicsiny része jut a megyére a megyehatár a Mátra gerincén és a már említett Kövecses-pataknál húzódik a Cserhát lankáival ellentétes meredek lejtõk ízelítõt adnak a túrázónak a Magas-Mátra viszonyaiból.
Mivel nagyvadállománya megegyezik a már bemutatott Börzsönyével, valamint a Karancs-Medvesével, tehát fellelhetõ a szarvas, õz és a vaddisznó, a másik két területhez hasonlóan kiváló terepet jelent a vadászatot kedvelõknek. Ugyanakkor a térség a turizmus egy speciális ága kapcsán is dinamikus fejlõdés elõtt áll: kapcsolódva a megyén kívüli, ám közeli Galyatetõhöz, remélhetõleg hamarosan a téli sportokat kedvelõk magyarországi fellegvárává válhat.
A Karancs és a Medves a megyén belül önálló egységet képezõ, kisebb területû, vulkanikus hegycsoport. Közvetlenül az országhatár mellett emelkedik az Ipoly és a Zagyva vízválasztójánál. A 729 méter magas Karancs miocénkori andezithegység. Területén nincsenek települések, csaknem teljes egészében erdõk borítják. Érdekes, hogy bármely égtáj felõl nézzük is, képe hármas tagoltságot mutat. Hasonlóan sajátos, hogy csúcsát gyakran burkolja felhõ, vagy ködtakaró és talán e jelenség miatt emlegetik a "Palóc-Olimposzként".
A Medves nagyobb kiterjedésû és felszíne is változatosabb. Az ország bazaltvidékeinek egyik legszebb példája. A pliocénkori kitörések eredményei a fiatalabb bazaltvulkánok, melyek közül a nagyobbak és nevezetesebbek: Salgó, Somoskõ, Pécskõ, Szilváskõ és a Medves-fennsík. Különösen szépek Somoskõ zuhatagot formáló, hajlott bazaltoszlopai. Az öt- és hatszögletû oszlopok hajlott nyalábjai úgy a szakembereknek, mint az érdeklõdõknek felejthetetlen élményt jelentenek. A megyeszékhelyet körülvevõ erdõk, az önmagában is csodálatos Karancs-Medves Tájvédelmi Körzethez tartoznak. Amennyiben az idelátogató veszi a fáradtságot és megmássza a Karancs-hegyet, az ország egyik legszebb panorámaképét kapja jutalmul, amely egyszerre mutatja az Északi-középhegységet és a Magas-Tátrát. És ha már kellõképpen kigyönyörködte magát, akkor megpihenhet a sajátos növénytakarójú Medves fennsíkon, amely Magyarország legnagyobb kiterjedésû, 500 méter feletti összefüggõ fennsíkja. 
Összességében elmondható, hogy a Karancs-Medves vidékét a természet valóban pihentetõ kirándulásra teremtette. Földtani, domborzati és az élõvilágot illetõ sokszínûsége komoly vonzerõt jelent az e formában kikapcsolódást keresõ turisták számára. Ide tartozik még, hogy megyénk éghajlatát leginkább a Cserhát alacsony hegységi-, dombsági jellege határozza meg, és arról elmondható, hogy általánosságban mérsékelten hûvös és mérsékelten száraz. Hajdanán a megye területén a természetes növénytakaró szinte kizárólag az erdõ volt és bár mára ez természetesen már változott, az erdõsült terület aránya hazánkban még mindig itt a legmagasabb, mintegy 40 %. Ez a tényezõ nyilvánvalóan meghatározza a fauna összetételét is.
Tekintettel arra, hogy a természeti környezetrõl próbáltunk eddig írni, érdemes olyan példákat kiragadni, amelyekhez az embernek nem sok köze van és bízunk benne, hogy ez így is marad:
Itt van mindjárt az ipolyszögi Égerláp, Balassagyarmat város és Ipolyszög között. Az Égerláp ma az Ipoly-menti láperdõk legreprezentánsabb tagja, amely egyben a legváltozatosabb mocsári élõvilágnak ad otthont. A régi, nagy Ipoly-menti vízivilágnak ez már csak maradványa csupán, hiszen a folyó szabályozásával a kiöntések megcsappantak, ami azzal jár, hogy megszûnõben van az igazi mocsárvilág. Éppen ezért e hely vízben álló égeres erdõfoltjaival, nádasaival, zsombékjaival, a vízimadarak utolsó, háborítatlan menedéke, nyugodt fészkelõhelye ebben a térségben. Ez annak is köszönhetõ, hogy a fel-feltörõ langyosvízû források környéke még ma is járhatatlan, megközelíthetetlen. Ám nem hallgathatjuk el, hogy a már említett szabályozásnak köszönhetõen a vízszint erõsen csökkent és így a láp veszélybe került, ugyanis az Ipoly medre mélyebbre esik, mint annak szintje, ezért alacsony vízállásnál a mélyebb rétegeken át a vizet elvezeti.
De ugorjunk vagy 60 kilométert és látogassunk meg egy Közép-Európában szinte egyedülálló jelenséget. A Mátraszele és Kazár községek közötti riolittufáról van szó. Valóban meghökkentõ látvány, olyan mintha a Holdon járnánk. A rikítóan fehér, növényzet nélküli, tekervényesen barázdált területet akár mészkõnek is gondolhatnánk, de nem az. Mintegy 20 millió éve keletkezhetett, valamikor a középsõ miocénban, tehát egykorú a Mátrával és a Karanccsal. A puha tufafelszínt a víz formálta olyanra, amilyennek ma ismerjük. Ám vigyázzunk, mert száraz idõben ugyan kellõ odafigyeléssel jól be lehet járni a területet, ám esõzéskor, vagy közvetlenül utána csúszik, mint a szappan. Ne gondoljuk, hogy csak akkor lehet érdekes valami, ha nagy területen nyúlik el. Olykor nem csak az ördög búvik meg a részletekben, hanem maga a csoda is. Mátraverebély község határában például két érdekesség is található egy helyen, ahol a forrókút elnevezésû területen, rögtön a mindig langyos forrás mellett magasodik egy, a megyében igazán ritka kocsányos tölgy.
Szomorú vagy nem, a természet nagyon sok esetben az ember szemszögébõl nézve leginkább egy díszlet, amely elõtt a legmonumentálisabb darab játszódik már egy ideje, maga a történelem.
