A közhiedelemmel ellentétben Nógrád megye mûemlékekben gazdagnak mondható. Sûrû településhálózattal, sokszínû építészeti örökséggel rendelkezik, amely több évszázados múltra tekint vissza. 
Védett építményei között kastélyok és várak, templomok és kolostorok, polgári és népi épületek, szobrok és feszületek, tûztorony, börtön, bánya, harangtornyok egyaránt megtalálhatóak. Legrégebbiek a templomok, amelyek építése során a XIII. századtól kezdõdõen sok helyen ötvözõdött a román, a gótikus és a reneszánsz stílus. Festõi romokká váltak a török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc után hajdani végváraink, ezek az építmények ma már többnyire mûemléki védettség alatt állnak, és közülük több helyen végeztek már feltárást vagy helyreállítást. Érdemes megemlíteni az egykori földvárak maradványait, melyek száma 50 felett van.
A XVII. század végén, de fõleg az 1720-as évektõl egyaránt fellendült mind az egyházi, mind pedig a világi építészet. Ezek a barokk stílusban megformált, vagy átalakított építmények határozzák meg mindmáig megyénk mûemléki arculatát. A XIX. és XX. század fordulója, valamint a XX. század stílusirányzatai csak néhány épülettel képviseltetik magukat megyénkben.
Összegezve tehát: a természeti adottságok, õskori leletek, történelmi, kulturális, építészeti emlékek mind az érdeklõdõk, mind pedig az ezeket kutató szakemberek számára bõséges választási lehetõséget kínálnak Nógrád megyében, egész éven át. Mindent megtekinteni természetesen lehetetlenség, ám a térség legvonzóbb látnivalói, turisztikai értékei viszonylag rövid idõ alatt kényelmesen elérhetõek, bejárhatóak. Az alábbiakban ehhez próbálunk segítséget nyújtani, ugyanis a megye Budapest felõl, déli irányból közelítve az M3-as autópályán és a 21. illetve a 22. számú fõközlekedési úton, majd a 2. számú fõúton újra a fõváros felé haladva átszelhetõ, s erre az útvonalra változatos, akár több napos turisztikai program is felfûzhetõ. 
A megyébe délrõl érkezve, a 21. számú fõútról kissé balra letérve, Szirákon megtekinthetõ a XVII. században épített, de a XVIII. században teljesen átépített Teleki-Dégenfeld Kastély, amely helyreállítva napjainkban szálloda és turistaszálló. A település és vele együtt a megye, de mondhatni az egész ország igen sokat nyert ezzel a felújítással, hiszen egy már pusztulásra ítélt mûemlék menekedett meg az utókornak. Más mûemléki jellegû épületeket is érdemes felkeresni a községben. A Bozó-kúriát, az evangélikus templomot, sarkában az egykoron itt álló Johanita-kolostor emberi arcot ábrázoló, faragott kövével. A templom melletti temetõben áll az 1784-ben épült Teleki sírbolt. A kastélyszálló kapcsán érdemes tudni, hogy terep-, vagy karámlovaglással, kocsikázással tehetõ változatosabbá a program.
A 21. sz. útra visszatérve és észak felé tovább haladva, a következõ fõ látványosság a Mátra kapuja, Pásztó városa, amelynek történetérõl önmagában meg lehetne írni egy könyvet. Csupán címszavakban: az Árpád vezette honfoglalók a Zagyvához érve, itt állapodtak meg és Anonymus elmondása szerint innen küldte a fejedelem Nyitra és Gömör várainak, valamint az északi területek meghódoltatására fiait. De itt gyülekeztette hevesi és nógrádi hadait Dózsa is. 1190-ben III. Béla apátságot alapított a városban. De megfordult itt 1303-ban Vencel cseh király is, aki Károly Róberttel szemben küzdött a magyar koronáért. Pásztó a XIII-XVI. században élte virágkorát, Zsigmond király 1407 áprilisában a Budáéval megegyezõ jogokkal ruházta föl. Szerencsére számtalan emlék ma is látható. A pásztói helytörténeti kiállítás és középkori romkert fogadja a látogatókat a kolostorépületben. A már említett Bencés-apátság monostorának, gazdasági épületeinek régészetileg feltárt mûemlékegyüttese mellett, az 1715-1720-as évek során épült barokk ciszterci kolostorépület és az 1984-tõl múzeumként mûködõ "Oskolamester" ház érdemel kitüntetett figyelmet. A városban található másik múzeumban a Rajeczky Benjámin emlékszobát, illetve 1997-tõl a Csohány-hagyatékot és a Ciszterci-rend történetét, Pásztón betöltött szerepét vázoló állandó kiállítást tekinthetik meg a látogatók. Elfáradván a múltban tett utazástól érdemes felkeresni a kellemes felüdülést nyújtó, gyógyvizû strandot.
Még mindig a 21. számú úton haladva egy kis kitérõvel elérhetõ az egyházi turizmus egyik hazai központja, Mátraverebély-Szentkút, ahol a külföldiek által is ismert híres Mária-kegyhelyet, egyik legrégebbi búcsújáró helyünket, a templomot és remetebarlangot kereshetjük föl. A kéttornyú, egyhajós szerkezetû barokk templom 1758-63 között épült. A remetebarlang 1757-es eredetû, több különálló helyiségre tagolt, melyek közül kettõ kápolna. Idáig eljutva azonban érdemes megtekinteni a falu, Mátraverebély templomát is, amelyet 1329-ben említettek elõször és kicsiny, román stílusú építménybõl alakították át. Végleges formáját 1380-ban nyerte el, ennek megfelelõen kapui kõkeretesek, gótikusak, bár szerkezetét késõbb barokkra alakították át. Igazi érdekesség, hogy a régi, 1605-bõl származó harangja jelenleg a Nemzeti Múzeumban található. 
Ugyancsak a 21. sz. útról közelíthetõek meg a Nyugati-Mátra közkedvelt pihenõ, kirándulóhelyei: Bátonyterenye-Szorospatak és Mátraalmás. Bátonyterenye város és a környezõ települések gyönyörû természeti környezetben fekszenek, erdõkkel övezettek és vadban is gazdag a környék. Ám nem csak zöldturizmusra van lehetõség, hanem látnivaló is akad a jelenlegi várost alkotó mindkét településen. Nagybátony mûemlék római katolikus temploma 1735-bõl származik, barokk jellegû. Egyes források alapján úgy tûnik, hogy elõdje már 1688-ban is állt. Kisterenyén találjuk az 1790 körül épült, a megye egyik legértékesebb mûemlékeként nyilvántartott Gyürky-Solymossy kastélyt. 
A következõ állomás mindenképpen Salgótarján, a megye jelenlegi székhelye, az új városépítészet egyik reprezentánsa. Természeti környezetérõl e könyv elején már írtunk. Külön figyelmet érdemel a Nógrádi Történeti Múzeum. Profilját a legújabb kori történeti, politikatörténeti, ipartörténeti, mûvészettörténeti és mûvelõdéstörténet gyûjtések és kutatások eredményei alkotják. A Nógrádi Történeti Múzeum bányászati kiállítóhelye, hazánk elsõ földalatti bányamúzeuma, szinte a város szívében, 1965. április 30-án nyitotta meg kapuit a turisták elõtt.
A kiállítóhely tulajdonképpen az 1938 és 1951 között mûvelt, majd felhagyott, de még épségben lévõ József-lejtõsakna vágatrendszere. A szomszédos bányakolónia egyik megmaradt tiszti lakásában 1985-ben a történeti kiállítás, 1986-ban pedig a külszíni bányaszállítást bemutató skanzen nyílt meg. A felújított bányamúzeum új kiállítása 1995-ben nyílt meg, s a kezdetektõl az államosításig követi nyomon a nógrádi barnakõszén-bányászat történetét.
Salgótarjánban elhagyjuk az eddig követett 21-es utat és innen a 22-est követve eljuthatunk Szécsény városába, amely a megye történelmét bemutató fejezetben Rákóczi Ferenc kapcsán már kiemelten szerepelt. A Cserhát dombvidékének központjában fekvõ város egykori jelentõségét jól mutatja, hogy Károly király 1334-ben olyan kiváltságokkal ruházta fel - miként történt ez már Pásztó esetében is mint amilyeneket Buda élvezett. Vára Zsigmond idejében, a XV. század elsõ felében épült. A török alatt az erõsség felváltva volt hol a hódítók, hol a magyarok kezén. Végül is az utóbbiak, 1663-ban védhetetlennek ítélve azt, felégették. 1690-ben kezdték újra építeni, de egykori jelentõségét már nem nyerte vissza. 
A XVII-XVIII. században épült a Forgáchok kastélya, amelyben 1975-ben nyílt múzeum és vette fel 1979-ben Kubinyi Ferenc, a reformkori politikus nevét. Az intézmény bemutatja a névadó életét és munkásságát, de elsõsorban a megye régészeti emlékeit, valamint közép- és újkorának dokumentumait, tárgyait gyûjti az "Évezredek üzenete" állandó kiállításon bemutatva azt. Mégis leghíresebb a múzeum vadászati kiállítása, Muray Róbert grafikus és állatfestõ képeivel. Három szobát rendeztek be nagy vadászainknak állítva emléket. Érdekes látnivaló még a múzeum mellett az egykori vár börtönbástyája. 
Ha ez nem lett volna elég, még mindig akad látnivaló Szécsényben. A Ferencesek 1333-ban telepedtek le az akkori községben és kezdték el építeni templomukat gótikus stílusban, ám azt a barokk korban átépítették. Az épület jelentõs mûemlék. Napjainkban a város talán legjellegzetesebb épülete a XVII. században épült, a város középpontjában látható tûztorony. A múzeumnak helyet adó mûemléképület szomszédságában érdemes még meglátogatni a Kõrösi Csoma Emlékhely kiállítását, mely 1988-ban nyílt meg. Kõrösi Csoma Sándor a nagy "székely-magyar" életútját, munkásságát követhetjük nyomon a szülõi háztól Dardzsilingig, a lehetõségekhez mérten eredeti mûvek, kéziratok másolataival, buddhista-lámaista kultikus és mûvészeti tárgyakkal.
Mindezeken túlmenõen a város két, igazán izgalmas kirándulásnak is kiindulópontja lehet.
AZ EMLÉKEK KÉZZEL FOGHATÓK 2
Kis kitérõvel gyorsan elérhetõ az UNESCO Kulturális Világörökség listáján szereplõ Hollókõ, a táj és a népi építészet emlékei harmóniájának éke, példája. Fontos tudni, hogy a község várával és az alatta meghúzódó faluval eleven emberi lakhely, nem skanzen. A régi épületeket eredeti formájukban állították helyre. Ennek köszönhetõen ennyire egységesen sehol nem maradt nyoma a palóc építkezésnek, mint itt. Bátran kijelenthetõ, hogy a fatornácos házak a népi építészet remekei. Az Ófalu legszebb és legöregebb házait, valamint a Hollókõ jelképévé vált fatornyos kis templomot védetté nyilvánították. A közelben magasodó hegyoldalon áll a Kacsics-nemzetség által, a XII. században épített vár. Késõbb gazdát cserélt, jelentõssége pedig egyre emelkedett. A törökdúlás idején Fülek elõváraként tartották számon és mint annyi más erõsségünket hol a török, hol a magyar birtokolta. A Rákóczi szabadságharcot követõen I. Lipót leromboltatta. 
Ugyancsak Szécsénybõl kiindulva érhetjük el a leggyorsabban Ipolytarnócot, ahol az Európa Diplomával kitüntetett, több mint húszmillió éves õslelet jelent igazi szenzációt. A község közelében elterülõ természetvédelmi terület több, szinte hihetetlen látványossággal is szolgál. Mintha a sok millió évvel ezelõtti flóra és fauna kelne életre. Tengeri üledékes kõzet egykori élõlények vázával, cápafogak és fatörzsmaradványok. Kezdjük talán e legutóbbival, mert ez alapozta meg Ipolytarnóc hírnevét. 
A kövült fatörzs darabjait 1836-ban mutatták meg Kubinyi Ferenc õslénykutatónak a helybéliek. Õ 1839-ben kiásatta a törzset, majd felfedezésérõl 1842-ben számolt be egy tudományos gyûlésen. A fa egykori méretei a következõképpen mutathatók be: átmérõje a tõben 255 cm, míg kerülete ugyanitt 8 méter. Egykori, még élõ magassága Márton Ferenc szerint 92-95 méter lehetett. 1900 nyarán dr. Tuzson János erdõmérnök vizsgálta meg máig tiszteletreméltó alapossággal, s megállapítása szerint kihalt fenyõfajról van szó. Az õ figyelmét hívták föl helybéliek a megkövesedett, általuk ismeretlen állatoktól származó lábnyomokra. Az ezt követõ vizsgálódások alapján vált nyilvánvalóvá, hogy olyan komplex õslénytani lelõhelyrõl van szó, amellyel eddig még soha nem találkoztak. 
Ezeket a lábnyomokat ma már bemutatócsarnokokban tekinthetik meg a látogatók, amelyek az egykor volt élet hangulatát idézik. Bátran állítható, hogy a látogatók igényeit a legmesszebbmenõkig figyelembe vevõ módon és szakszerûen kiépített útvonalakon és csarnokokban megtekinthetõ leletegyüttes a világon is ritkaságszámba menõ látványosságot kínál minden érdeklõdõ számára.
A következõ állomás mindenképpen Balassagyarmat, az egykori megyeszékhely. A város múltja, a hozzá kötõdõ szellemi nagyságok emlékei, a Palóc Múzeum gazdag néprajzi kiállítása méltán számíthat élénk érdeklõdésre. 
Az utóbbi évek városszépítõ munkájának eredményét, a helyreállított mûemlékek harmóniáját ötvözõ központjával, eleven kulturális életével hangulatos város képét nyújtja. Kezdjük talán a város parkjának díszével, a Palóc Múzeummal. A múzeum néprajzi gyûjteménye felöleli Nógrád megye teljes paraszti kultúráját, a szlovák, a német nemzetiség hagyományainak emlékeit. Állandó kiállítása: "A bölcsõtõl a sírig. Paraszti ünnepek és hétköznapok Nógrád megyében." A múzeumot övezõ ligetben 1932-ben létesült az elsõ hazai skanzen, a Palóc-udvar. Épületeit Karancskeszibõl, Bocsárlapujtõrõl és Patvarcról szállították a városba. A berendezett parasztporta szomszédságában áll a Szandáról származó útmenti kápolna másolata. A városról már több helyütt szóltunk, mégis érdemes elmondani, hogy kultúráját, eszmeiségét a hozzá kötõdõ személyiségek máig befolyásolják: Balassi Bálint a katonaköltõ, Madách Imre az Ember tragédiájának megalkotója, Mikszáth Kálmán a palócok krónikása, Rózsavölgyi Márk a csárdás megteremtõje, Bérczi Károly a neves mûfordító, Komjáthy Jenõ a költõ, Nagy Iván a genealógus és heraldikus, Horváth Endre a grafikus és Ligeti Lajos a világhírû orientalista. 
Madáchhoz és Mikszáthhoz kötõdõen ismét megjelölhetünk két helyet, amelyek állomásai lehetnek egy szép kirándulásnak. Csesztvén a Majthényiak és a Madáchok lakhelyeként szolgáló faluban, a település fölött, egy ötholdas szép park közepén, dombtetõn álló földszintes kúriában élt és alkotott 1844-1853 között a magyar irodalom kimagasló egyénisége, Madách Imre. A kúria 1954-tõl Madách Imre emlékmúzeum, melynek 1983-tól látható kiállítása a költõ születésének 160. és Az ember tragédiája bemutatásának századik évfordulóján a tudományos kutatások akkori állapotának megfelelõ, új, állandó kiállításával nyílt meg, értelemszerûen középpontjába állítva Madách fõ mûvét. 
A csesztvei emlékmúzeum Magyarország egyetlen Madách emlékhelye, 1998-ban nyílt meg újra. Mûemléképülete még a településnek a ma óvodának helyt adó Majthényi-kúria is. Temploma román eredetû, de késõbb gótikus stílusban átépítették, tornya már barokk. Az építés kezdete 1212-re tehetõ.
Horpácson a Mikszáth Kálmán Emlékmúzeum nyújt Magyarországon egyedüli, eleven alkalmat, találkozni az író emlékeivel. Az új, állandó irodalomtörténeti kiállítása 1997-ben nyílt meg, bemutatva eredeti, Mikszáthhoz kötõdõ tárgyakat és dokumentumokat. Életének színterei és alkotásai idézik meg azt a környezetet, amelyben az író élt és alkotott. A településsel kapcsolatban már igazán csak érdekességként említjük meg, hogy itt volt birtokban Szontágh Pál is, Madách Imre mindvégig legjobb barátja. Ezek után már tényleg nem tûnik elcsépeltnek, hogy kicsi a világ. 
Balassagyarmatról továbbhaladva érhetõ el Rétság város és környéke. A térséget a Börzsöny-hegység, a Dunakanyar és Budapest közelsége, valamint táji, természeti környezete kedvelt kiránduló és pihenõ körzetté teszi. Rétság a megye legnyugatibb fekvésû városa. A fõvárost és az országhatárt összekötõ, forgalmas 2-es út mellett elterülve összeköttetést teremt a nyugatibb régiók és a megye középsõ része között. Ennek is köszönhetõ, hogy a városban az utóbbi egy évtizedben jelentõs ipartelepítés következett be.
A város helyén létezõ korábbi községet a XIV. század végén a Losonci-család birtokolta, majd török felügyelet alá került, ezt követõen pedig több neves nemesi család rendelkezett felette. Mint már utaltunk rá, a 48-49-es szabadságharc idején több ütközetnek is színhelye volt. A város és környéke nemzetiségi szempontból is kiemelkedõ jelentõséggel bír, hiszen huszonkettõ nemzetiségi település található a közelben. 
Ezek között van Bánk, a körzet idegenforgalmi szempontból legvonzóbb települése, amelyet természetes tava mind a fürdõzés, mind pedig a horgászás szempontjából ideális helyszínné tesz. A település okosan kihasználva ezt a lehetõséget, jelentõs számú szálláshellyel és ennek megfelelõ színvonalú szolgáltatásokkal várja az idelátogatókat. Mindezeknek köszönhetõen a Cserhát nyugati részének egyik leglátogatottabb kisközsége. A XVIII. században a török hódoltság utáni megyébe német és szlovák telepesek érkeztek, és a szlovákok egy kis csoportja Bánkon talált új otthonra.
Ennek a ténynek állít emléket a megyei szlovák nemzetiség kiállítása, Szlovák Tájház amely 1971-ben nyílt meg Bánkon, egy századfordulós paraszti házban.
Ugyancsak a közelben található Diósjenõ, amely kempingjével, strandjával, bõséges halállománnyal rendelkezõ tavával a nyugodt pihenésre kiválóan alkalmas, és ahonnan a Börzsönybe élményekben gazdag, hosszú gyalogos túrát lehet tenni. A településsel kapcsolatban él egy olyan történelmi epizód, amelyet elhallgatni nem lehet: Marcus Aurelius római császár ekkor éppen hadvezéri minõségében ütközött meg a "jenei" tónál a második század derekán, és itt verte szét véglegesen a markomanokat és a kvádokat, akik északi irányba menekültek. Egyébiránt a község református temploma mûemlék jellegû, barokk stílusban épült 1790 környékén. Ugyancsak védett épülete a településnek a klasszicista református parókia.
Rétságról a 2. sz. fõúton tovább haladva, viszonylag rövid idõ alatt elérhetõ a fõváros, így képzeletbeli körutazásunk lezárult.
Azt gondoljuk, ezzel az egyfajta túrajavaslattal sikerült bizonyítani, hogy megyénkben meg vannak a több napos itt tartózkodás, a pihenés és az ezekhez szükséges szállás feltételei. A könyv születésének pillanatában már számos férõhely közül lehet választani. Ezek zöme közepes árfekvésû, ennek megfelelõ szolgáltatásokkal. Egyre több kényelmes, kulturált szálláshely található a csendes kis településeken, a falusi üdülést, pihenést választók részére.
Tûnjék bármennyire is teljesnek a körútra felfûzött megyei látnivalók listája, természetesen nem az. Számtalan történelmi, kulturális, építészeti emlék található még Nógrádban nem beszélve a természeti ritkaságokról , amelyeket azonban felsorolni és bemutatni nem állt módunkban.
Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy a múltat talán még a kézzelfogható és szemmel látható emlékeknél is jobban megõrizték maguk az emberek. Mindennapjaikban, szokásaikban, egyszóval mindabban, amit így szokás összegezni:
