A Salgótarjáni Acélgyári Leventéket 1944. január 13-án Erdélyben, a Radnai-havasok 2305 méter magas Nagy-Pietrosz csúcsának meghódítása közben érte a lavinaszerencsétlenség. A katonai gyászpompával felravatalozott halottak búcsúztatásán hatalmas tömeg vett részt az acélgyári stadionban. A temetésekre, a holttestek megtalálásának és hazahozatalának sorrendjében háromszor került sor: január 22-én öt, 30-án kilenc, július 30-án egy áldozattól vettek végső búcsút a salgótarjániak.A második világháború után hivatalosan tilos volt emlékezni a levente áldozatokra, az első hivatalos emlékünnepséget csak 50 év elteltével tarthatták meg. 2003-ban a város polgárai nevében egy 19 tagú csapat emlékoszlopot állított a lavinaomlás helyszínén. A síjárőrcsapat más-más összetételben 1942-ben és 1943-ban is elérte a csúcsot, de a harmadik expedíció tragédiába torkollott, a lezúduló vastag hóréteg alatt holtan maradt a harmadik vállalkozás 15 tagja.Az egyetlen túlélő a harmadik út legfőbb szorgalmazója, Varga Kálmán volt, aki részt vett az előző két expedícióban is, és a legtöbb helyismereti tapasztalattal rendelkezett. Egy másik levente, Farsang János pedig egy előző napi térdsérülésének köszönhette megmenekülését. A legfiatalabb áldozat 18 éves volt.
