A BV intézet a Megyei Önkormányzat és a Népegészségügyi Főosztály és több civil szervezet összefogásából a rendvédelmi szervek bevonásával egyfajta pályaorientációs és bűnmegelőzési „fesztivál” zajlott le, általános iskolás és középiskolás korosztály számára. Az érdeklődők számára pályaorientációba ágyazva egész napos élménypedagógiai keretbe ágyazva, bemutatókkal fűszerezve az egészséges életmód, a tudatmódosítók veszélyei, a sport fontossága és a leendő, megfelelő életpálya kitűzése volt a cél. fontos volt, hogy a fiataloknak igen korán meg kell hozniuk az egész életüket meghatározó döntéseiket (pályaorientáció) és be szerettük mutatni a választott utak végállomásait, az alternatívákat, a döntési lehetőséget és a felelősségüket az egészben.
A megkülönböztető jelzéssel ellátott – vagyis kék lámpás – járműveket használó mentők, tűzoltók, rendőrök, pénzügyőrök, katonai rendész és büntetés-végrehajtási dolgozók mellett az évek során a megyei polgárőr egyesületek, az együttműködő társadalmi- és civilszervezetek is bekapcsolódtak a rendezvénybe. A program célja a rendvédelmi szervek bemutatkozása, az ifjúság és a rendvédelmi dolgozók közvetlen kapcsolatának erősítése, valamint az, hogy bemutassák a diákok számára ezen hivatások feladatait, tevékenységük jelentőségét az ifjú polgárőrök segítségével. A rendezvény során a szervezők arra törekedtek, hogy felhívják a résztvevők figyelmét a bűn- és baleset megelőzés fontos szerepére és módszereire, kiemelten a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeire.