Nógrád Megyei Önkormányzat

Közgyűlésének elnöke

MEGHÍVÓ

 

A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének soron következő ülését

 

 

2020. szeptember 10-én (csütörtök) 10.00 órai kezdettel

 

 

Salgótarjánba, a Megyeháza Hadady-Hargitay termébe összehívom.

 

Napirend:

 

 

1.  Tájékoztató a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Nógrád Megyei Kirendeltsége tevékenységéről

     Előterjesztő: Fülöpné Gálik Erikai, igazgató

(A tájékoztató később kerül megküldésre.)

 

2.  Tájékoztató a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya tevékenységéről, kiemelten a foglalkoztatás elősegítéséről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről, valamint a közfoglalkoztatás szerepéről, hatásáról Nógrád megyében

     Előterjesztő: Tamási Ildikó, a NMKH Foglalkoztatási Főosztály főosztályvezetője

 

 

3.  Tájékoztató a Nógrád Megyei Kormányhivatal Rétsági Járási Hivatala elmúlt időszakban végzett tevékenységéről

     Előterjesztő: Tácsik Bálint, hivatalvezető

 

 

4.  Jelentés a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez kapcsolódó bizottsági véleményekről, javaslatokról

Előterjesztő: Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke

 

 

5.  Javaslat Nógrád Megye Önkormányzata 2020. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről szóló tájékoztató elfogadására

Előterjesztő: Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke

 

 

6.  Javaslat Nógrád Megye Önkormányzata 2020. évi költségvetésének III. számú módosításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására

     Előterjesztő: Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke

 

 

 

7.    Javaslat a közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 29.) Kgy. rendelet módosítására

     Előterjesztő: Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke

 

 

8.    Javaslat a Pro Arte et Natura Alapítvány támogatására

     Előterjesztő: Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke

 

 

9.    Egyebek

 

Zárt ülés keretében:

 

 

10.    Javaslat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-4.2.1-16 "Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése" című felhíváshoz kapcsolódó Irányító Hatóság által megküldött döntési javaslat megtárgyalására

     Előterjesztő: Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke

 

 

Salgótarján, 2020. szeptember 7.

           

 

                                                                                                    Skuczi Nándor