Nógrád Vármegye Önkormányzata

Befejeződött az M3-as autópálya és Salgótarján közötti kétszer kétsávos, 52 kilométeres út kiépítése. Ünnepélyesen is átadták szerda délelőtt a 21-es számú főút két új, kétszer kétsávos szakaszát Bátonyterenyén, így Nógrád megye 20 évvel az első kapavágás után bekapcsolódott a gyorsforgalmi hálózatba.

„Mindannyian tudjuk, hogy az országos közúthálózat elemeinek műszaki állapota alapvetően befolyásolja az érintett térségek gazdasági versenyképességét, a helyeik életlehetőségeit. A közúti fejlesztésekben érintett települések, térségek elérhetősége érezhetően javult az elmúlt esztendőkben. Jobbá vált az útszakaszok minősége, csökkent az utazási idő, valamint gyorsabb, kényelmesebb, biztonságosabb lett az eljutás egyik pontból a másikba.” A 21-es főút Tar-Mátraverebély közötti, és a Bátonyterenyét érintő négysávos szakasz átadó ünnepségén mondta ezt Fónagy János, miniszterhelyettes, államtitkár.

Hozzátette: 2024-ig a kormány mintegy 5000 milliárd forintot fordít a köz-, illetve a vasúti fejlesztések előkészítésére, kivitelezésére. A tervezett közúti beruházások keretében az útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelyből a magyar gazdaság erősödésének köszönhetően, nagyobb részt, 1800 milliárdot már a hazai költségvetés fedez, a fennmaradó összeget adják az uniós támogatások. A 2016 és a 2024 közötti időszak végére a magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat mintegy 1000 kilométerrel bővül. A kormány stratégiai célja közé tartozik az is, hogy 2030-ra Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út.

Dr. Becsó Károly országgyűlési képviselő a megye legfontosabb főútjának gyakran döcögős állomásait idézte fel. A beruházást az első Fidesz kormányzat kezdte el, aztán 8 év döcögés után nekik is kellett megépíteni. Ez az út – mondta – egy lehetőség az itt élőknek, hogy minél aktívabban bekapcsolódhassanak az ország vérkeringésébe.

– Azonban egy nagyon fontos dologra kell felhívnom a települések vezetőinek a figyelmét. Az út, ami gyorsan idehoz, az gyorsan el is tud vinni. Ez az út azért épült, hogy a környékén lévő települések megerősödjenek, gazdaságilag fejlődjenek, minél inkább szerethetők, nem lakhelyek, hanem otthonok legyenek – tette hozzá.

Becsó Zsolt országgyűlési képviselő szerint a térségben élők már 20 éve várják ezt az örömteli pillanatot. Ez idő alatt számos olyan dolgot sikerült elérni, megvalósítani, amely szolgálta a térség fejlődését. Azonban, ha közülük egyet ki kellene emelni, az a 21-es út lenne, ugyanis ez a legnagyobb volumenű beruházás, amely a legtöbb embert érinti, és a legnagyobb jelentőséggel bír – tette hozzá.

Dr. Szabó Sándor kormánymegbízott emlékeztetett: 1959. szeptember 25-öt írtunk, vagyis napra pontosan 60 évvel ezelőtt adták át a forgalomnak a 21-es főút első, Hatvan-Zagyvapálfalva szakaszát. A 21-es igazi szerencseszám, legyen hát ez szűkebb hazánk, illetve Kelet-Nógrád szerencseszáma is – mondta.

Nagy-Majdon József Bátonyterenye polgármestere azt hangsúlyozta: az útátadás nem egy záró momentum, nem is a kezdet, inkább egy mérföldkő, ahol megállunk, visszanézünk az elmúlt 60 évre, amióta fejlesztik a 21-es főutat. Azonban előre is tekintünk, hogy mit fog hozni ez a fejlesztés térségünknek, városunknak.

Juhász Zoltán, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese elmondta, több környezettudatos megoldást is alkalmaztak az útépítésnél. Újrahasznosították a régi pályaszerkezet beton alaprétegét, a külterületi szakaszokon a teljes hosszon vadvédő kerítést építettek ki, ami a környezeti érdekek mellett a közlekedésbiztonságot is szolgálja.

(Forrás: nool.hu)

Hi there

Elérhetőségek

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 

Tel.: 06-32/522-520

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Website Security Test